A Házirend célja, hogy meghatározza a Szegi Fitness területén tartózkodó személyek (szolgáltatásokat igénybevevők és egyéb használók) egymás közötti magatartását és azokat az alapvető szabályokat, melyek a kultúrált szolgáltatói tevékenység végzése érdekében elengedhetetlenek, valamint, hogy előírja a Szegi Fitness rendeltetésszerű használatára, állagának megőrzésére, biztonságos üzemeltetésére szolgáló más szabályokban nem rögzített követelményeket.
Általános szabályok
- A Szegi Fitness területe csak rendeltetésének megfelelően használható. A Szegi Fitness használója nem sérthet meg vonatkozó hatályos jogszabályi előírásokat, rendelkezéseket, illetve jelen Házirendben foglalt szabályokat.
-
A Szegi Fitness területén tilos:
- a dohányzás és az alkohol fogyasztása;
- az olyan tevékenység, amely a Szegi Fitness szolgáltatási tevékenységén kívül esik, jogszabályba ütközik, illetve közerkölcsöt sért,
- minden, másokat erős zajjal, szaggal vagy egyéb környezeti ártalommal járó zavaró tevékenység;
- drogok, tiltott doppingszerek, narkotikumok fogyasztása vagy ezekkel való visszaélés, ill. bármely veszélyes anyag és/vagy tárgy, (robbanóanyagok, pirotechnikai eszközök, fegyverek) bevitele;
- az üzemeltető engedélye nélkül kereskedelmi tevékenység, reklám, propaganda, (reklámtáblák, megállító táblák, falragaszok és szórólapok elhelyezése) hang és képanyag készítése, zene szolgáltatása.
- A Szegi Fitness területén kizárólag az üzemeltető alkalmazásában álló, vagy vele szerződéses kapcsolatban levő, megfelelő végzettséggel rendelkező személyek jogosultak sportszakmai tevékenységet, oktatást, edzést tartani.
- A Szegi Fitness sportszolgáltatásai és vendéglátó szolgáltatásai kizárólag a komplexum nyitvatartási idején belül vehetők igénybe (kivéve, ha az jogszabályt nem sért és az üzemeltető előzetesen engedélyezte).
A Szegi Fitness nyitvatartási rendje:
- Hétköznap 6-22 óráig
- Szombaton 8-19 óráig
- Vasárnap 9-19 óráig
A Szegi Fitness szolgáltatásait igénybevevő vendégek kötelesek a zárási időpontokra tekintettel a komplexumot időben elhagyni.
A Szegi Fitness sportterületeire belépni csak az érvényesen megváltott jeggyel vagy bérlettel lehet, amelynek megvásárlása, illetve bármilyen szolgáltatás igénybevétele a Házirendben foglaltak automatikus elfogadását jelenti. A sportszolgáltatások díjait a belépéskor előre kell megfizetni. A bérletvásárlás magában foglalja a fényképes nyilvántartásba vételt is.
A sportszolgáltatást igénybevevő vendég részére üzemeltető a ruhaváltáshoz öltözőszekrény biztosít. A vendég a számára belépéskor átadott eszközöket köteles távozáskor a recepción hiánytalanul a recepciós kezébe leadni. A vendég a számára belépéskor átadott eszközök vonatkozásában anyagi felelősséggel tartozik üzemeltető felé.
A vendégek tájékoztatást kaptak arról, hogy a bérletek érvényessége előre tervezett, ezért azok lejártakor, az esetlegesen fennmaradt alkalom és a pénzösszeg nem vihető át a következő időszakra.
A Szegi Fitness területén kizárólag az üzemeltető engedélye alapján helyezhető el bármilyen reklám-, hirdetési-, propaganda-, illetve szóróanyag.
Amennyiben a Szegi Fitness területén az üzemeltető a tevékenysége, illetőleg szolgáltatásának bármilyen célú bemutatására, propagálására reklámanyagot készít, készíttet (mozgóképi vagy fényképfelvétel) és esetlegesen azokon, bármely vendég feltűnik - ha a megjelenéséhez hozzájárulását adta - a reklámanyagokkal összefüggésben az üzemeltetővel szemben semmilyen követeléssel nem léphet fel.
Üzemeltető a Szegi Fitness sportszolgáltatásait igénybevevő vendégekről arcképes adatnyilvántartást vezet. A szükséges adatok közlését részben vagy egészben, illetőleg az arckép felvételét megtagadó vendéggel szemben üzemeltető jogosult megtagadni érintett szolgáltatásait. Üzemeltető a vendégek adatait kizárólag saját nyilvántartásához használja, azt semmilyen mértékben nem adja át harmadik személynek.
A Szegi Fitness zavartalan működése érdekében üzemeltető észrevételezési jogosultsága a Szegi Fitness egész területére kiterjed. Szabálytalanság (jelen Házirend szabályainak, illetőleg az általánosan elfogadott viselkedési szabályok megszegése) esetén a szabálytalankodó figyelmeztetésére kerül sor, eredménytelenség esetén az üzemeltető jogosult a vendéget távozásra felszólítani, illetve tagjai sorából - időlegesen vagy véglegesen - kizárni. Az üzemeltető intézkedési jogosultságát meghaladó esetekben jogosult a rendőrség, illetőleg más hatósági szervezet segítségét kérni, akik utasításai szerint kell minden érintettnek együttműködni. A kiutasított szabálytalankodó vendég az üzemeltetővel szemben semmilyen követeléssel nem élhet.
A komplexum területén minden vendégre kötelező érvényű a rend és a tisztaság betartása, alapvető elvárás a másik vendég tiszteletben tartása, a kultúrált viselkedés.
A szolgáltatásokat minden vendég saját felelősségére és kockázatára veszi igénybe. A Szegi Fitness üzemeltetője nem vállal felelősséget a személyekben vagy anyagi értékekben keletkezett károkért amennyiben azok a Házirend be nem tartásából, illetve a vendégek felelőtlen magatartásából erednek.
Nem vállal felelősséget továbbá az elveszett, eltulajdonított tárgyakért és eszközökért. A talált tárgyakat minden vendég a Szegi Fitness recepcióján köteles dokumentálás mellett leadni.
A Szegi Fitness üzemeltetője fenntartja a jogot a komplexum egész vagy részterületein zártkörű rendezvények bonyolítására az általános vendégkör kizárásával.
A Szegi Fitness jelen Házirendje a recepción külön kérés nélkül elérhető és áttekinthető. Minden szolgáltatást igénybevevő vendég, aki a házirendet vagy annak bármely rendelkezését nem fogadja, a club szolgáltatásait nem veheti igénybe.
A sportterekre kizárólag az ott végezhető sporttevékenységre alkalmas sportfelszerelésben lehet belépni.
A sportterekbe csak és kizárólag zárható műanyag palackban vihető be ital, vagy üditőital, minden más ital, étel és eszköz bevitel szigorúan tilos.
A Szegi Fitness területén váltócipő használata kötelező, anélkül semmilyen sportszolgáltatás nem vehető igénybe!
Sportszolgáltatások igénybevételének speciális szabályai
- 14 éven aluli gyermek nem tartózkodhat a teremben.
- Az edzőgépeket és eszközöket kizárólag rendeltelésüknek megfelelően a vendég alkatának és erőnlétének megfelelően saját felelősségére lehet használni.
- A gépek és eszközök használatát követően minden használó, a gépeket alaphelyzetének, az eszközöket rendszeresített tárolóhelyére történő visszahelyezéssel köteles hátrahagyni.
- Az egyes eszközök használata során, (ahol a bőrkárpit és a testnedvek találkozhatnak) a törölköző használata kötelező.
- Az eszközök használatát a teremedző segíti és ellenőrzi.
- Az aerobic órák megkezdése előtt a bilétát a vendég az erre rendszeresített tárolóedényben köteles elhelyezni.
- Az aerobik és Ro-bicikli órákra előre be kell jelentkezni a recepción. Amennyiben a foglalással jelentkező vendég az óra kezdésekor nem jelenik meg a teremben, úgy foglalása érvénytelenné válik, a helyét mások elfoglalhatják. Ha az előzetes foglalással rendelkező vendég nem jelenik meg a Ro-bicikli órán, az óra díját abban az esetben is ki kell fizetnie.
- Maximális létszámok: Hot Iron 20 fő, Ro-bicikli 20 fő, egyéb órák 25 fő.
- Az óra kezdését követően (maximum 10 perc) érkező vendéget az edzőnek jogában áll - a balesetveszély és más vendég zavarásának elkerülése érdekében - az órára nem beengedni.
Öltöző, szauna és szolárium
A területeken és az öltözőszekrényben hagyott tárgyakért üzemeltető felelősséget nem vállal.
A vállfa a szekrény tartozéka.
A szaunát, szoláriumot csak a kifüggesztett szabályok szerint saját felelősségre lehet igénybe venni.
Távozás után a szekrényekben nem szabad szemetet hagyni.
A vizesblokkokban észrevett esetleges problémákat a mielőbbi kijavítás érdekében kérjük, jelezzék a recepción.